Életének 94. évében, családja körében meghalt Göncz Árpád politikus, író, műfordító, a rendszerváltáskor létrejött harmadik magyar köztársaság első államfője, első évtizedének egyik legfontosabb politikusa.

Elment az ország Árpi bácsija. Sokaknak vannak történetei róla, vele. A médiák kellő alapossággal megjelenítették az életrajzi adatait, politikusok méltatták munkásságát, nekem egy nagyon régi eset jutott eszembe.

1990-ben Bukarestben teljesítettük külszolgálati kiküldetésünket, amikor a bukaresti rádió leadta Göncz Árpád egyik hangjátékát, amit az akkori sajtóattasé felvett és megkérte Maléves férjemet, hogy a kazettát legyen szíves legközelebbi budapesti útja alkalmával elvinni a köztársasági elnöknek. Fel sem merült benne, hogy a diplomáciai futárpostát vegye igénybe, hiszen több évtizedes barátjának küldött magánjellegű ajándékot.

A férjem természetesen eleget tett a kérésnek, hazahozta a kazettát, az átadása nem volt annyira egyszerű, ahogyan azt diplomata kollégánk gondolta, de végül sikerrel járt.  

Egy volt Maléves légiutaskísérő kolléganőm így emlékezett Göncz Árpádra „A repülést szolgálták” c. könyvemben:

„(…) jött Göncz Árpád. Neki is új volt ez a feladat, mint mindenkinek, mindenki tanult. Tüneményesek voltak egyébként. Göncz Árpi bácsi mindenkit tegezett. Kérdeztük, kér-e reggelit? Nem kérek drágám - mondta -, már reggeliztem én otthon. A felesége meg pláne tanulta. Olyan kedves volt, megkérdezte, hogy mit vegyen fel, ötórai teára várják, mit illik felvenni.”

Sok-sok történetet tudnánk leírni róla mi „civilek” is, a közvetlenségéről, kedvességéről, a hazaszeretetéről, a bölcsességéről.

Én ezzel a két kis szösszenettel emlékezek, és búcsúzok fájó szívvel az őszinte embertől, a politikában szokatlan, kedves közjogi méltóságtól. Neki elhittük, hogy jobb világ köszönt ránk. Nem az ő hibája, hogy nem így lett.

Köszönöm, hogy köztünk volt, nyugodjon békében, Árpi bácsi.

-efzsé-