. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Orbán nem akar alkirály lenni
2014-12-05 18:36:13
Orbán nem akar alkirály lenni

Orbán nem akar alkirály lenni

Ma reggel a Kossuth Rádió 180 perc című hírműsorában a  már megszokott pénteki miniszterelnöki beszédben reagált Orbán Viktor az amerikai republikánus szenátor és egyáltalán a Magyarországot az utóbbi időben ért támadásokra.

 

 

 

 

 

 

Az arizonai John McCain szenátort szélsőségesnek nevezte, akinek mondatai a miniszterelnök véleménye szerint  gazdájukat minősítik. Azt is mondta, hogy meglátása szerint Magyarország nemzeti függetlensége áll támadás alatt.

"Nem vagyunk hajlandóak arra, én személy szerint sem, hogy valamelyik idegen külföldi állam megbízásából legyek alkirály Magyarországon" - fogalmazott Orbán Viktor.

John McCain szenátor az új amerikai nagykövet kinevezéséről tartott keddi szavazás alkalmával "totálisan alkalmatlannak" nevezte a jelöltet magyarországi nagykövetnek, mert  az egy  "nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek". Azt mondta: "nem vagyok ellene a politikai kinevezetteknek, mert tudom, hogy miként játsszák ezt a játékot, de így állunk: egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal, és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek".

 

A magyar külügyminisztérium, Szijjártó Péter külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy

“Ha valaki kizárólag a Magyarországról szóló sajtóhíresztelések alapján mond véleményt a magyarországi folyamatokról, akkor könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy a kijelentései nélkülözik a ténybeli alapokat.”

Gulyás Gergely fideszes politikus nem kevesebbet állított, mint hogy

„A veterán szenátor vagy nem ismeri a neofasiszta jelző definícióját, vagy rövid időre elvesztette a józan ítélőképességét. A legkevesebb, hogy bocsánatkéréssel tartozik"

Andre Goodfriendet, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivőjét bekérették a külügyminisztériumba.  

 

Mindezek után, hogy a félreértéseket eloszlassa, John McCain egy közleményt adott ki, amelyben összegezte, hogy számára melyek azok a tények, amik azt bizonyítják, hogy Magyarország letért a demokrácia és a jogállamiság útjáról.

 

Amióta 2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök hatalomra jutott Magyarországon, azóta antidemokratikus változásokat eszközöltek az alkotmányban, korlátozták a magyar bíróságok függetlenségét, civil szervezeteknél razziáztak és indítottak ellenük eljárásokat, korlátozták a sajtószabadságot, és még sorolhatnám. Ezek az intézkedések veszélyeztetik az intézmények függetlenségét, és azokat a fékeket és ellensúlyokat, amelyek a demokratikus kormányzáshoz szükségesek. Ezért mélyen aggódom a demokratikus normák magyarországi gyengülése miatt.


Ezeket az aggodalmaimat sokan mások is osztják. A Velencei Bizottság egy 2013-as jelentésében az áll, hogy Orbán Viktor alkotmánymódosítása fenyegeti a demokráciát és a jogállamiságot Magyarországon. Megállapítják, hogy az új alkotmány egyes paragrafusai ellenkeznek az alapvető jogokkal és az európai normákkal, és ahhoz vezethetnek, hogy roncsolják az Európa Tanács mindhárom alapvetését: a hatalmi ágak megosztását, az emberi jogok védelmét és a jogállamiságot.


Az EBESZ és a Committee to Protect Journalists (újságírók jogait védő nemzetközi szervezet) elítélték a magyar médiatörvényt, mert félelmet kelt és öncenzúrára kényszerít, még azután is, hogy fontos módosítások történtek a törvényben az Európai Bizottság panaszai nyomán. Dunja Matovic, az EBESZ sajtószabadságügyi megbízottja szerint a magyar médiatörvény módosítása csak erősítette a meglévő aggodalmakat, amelyek szerint korlátozzák a kormánnyal kritikus véleményeket.


Az Európai Központi Bank többször is felhívta rá a figyelmet, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a saját jegybankjának függetlenségét veszélyezteti. Arra kérték, hogy tartsa tiszteletben a a monetáris politikáról döntő szakemberek függetlenségét, és elítélte a kormány kísérleteit, amikor elbocsátással fenyegették a Nemzeti Bank olyan alkalmazottait, akik nem értettek egyet a kormány politikájával.

És csak az elmúlt hónapban hat magyar állampolgárt tiltottak ki az Egyesült Államokból korrupciós ügyek gyanúja miatt. Az amerikai ügyvivő, Andre Goodfriend figyelmeztetésnek nevezte a kitiltásokat, hogy a magyar kormány lépjen vissza a demokratikus értékeket fenyegető intézkedéseiből. A [figyelmeztetésre] azért volt szükség, mert nagyon elkeserítő, negatív folyamatok indultak el Magyarországon, gyengült a jogállam, támadások érték a civil szervezeteket, és nincs átláthatóság.

 

Nem egyszerűen elégtelen, de veszélyes is az olyan demokrácia, ahol nem működik a jogállam, a hatalmi ágak szétválasztása, és nem biztosítják a gazdaság, civil szféra és vallás szabadságát. Ez a hatalommal való visszaéléshez, etnikai feszültségekhez, a gazdaság korlátozásához és a szabadságjogok gyengüléséhez vezet. Pontosan azokhoz a dolgokhoz, amik Orbán Viktor miniszterelnök hatalomra kerülése óta tetten érhetőek Magyarországon. Orbán Viktor miniszterelnök azzal próbálta megmagyarázni tetteit, hogy ő egy új modell szerint szervezett, “illiberális demokráciát” épít, de ez a vízió megtagadja azokat az értékeket, amikre az Európai Uniót és a NATO-t alapozták. Ezek a szövetségek nemcsak a demokráciát tekintik alapértéknek, hanem a jogállamot, az egyén jogainak védelmét, és az alapvető szabadságjogokat is. A szövetségek minden tagjának vallania kell ezeket az értékeket."


Számtalan Facebook oldalon megjelent a szenátor kijelentése a magyar kormányfőről, több százan írtak hozzá kommentet, ez csak egy közülük:

"Hogyan jutott ide Orbán? Szóval, hogy normál politikai logikai eszközökkel hogyan írható le az az út, amin valaki az Európai Unió egyik legszebben támogatott tagjaként, saját hadsereg hiányában a NATO által biztonságát garantáltatva egyszer csak ott találja magát, hogy a legeslegfontosabb szövetségese újfasiszta diktátornak nevezi és kevéssé leplezve próbálja eltávolítani? Ezt kéne megmagyarázni !"

 

 

Forrás: nol.hu/mti

Fotó: AP

 

Utoljára frissítve: 2014-12-05 18:37:11

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>