. Ma Gedeon napja van.
Nem tud elegánsan veszíteni a Fidesz
2014-10-18 15:40:08
Nem tud elegánsan veszíteni a Fidesz

Nem tud elegánsan veszíteni a Fidesz

Mindenhol vannak viták és problémák, de Budapesten a rákospalotai, vagy éppen a zuglói önkormányzati választások utóéletét figyelemmel kísérve Kispest maga a béke szigetének tűnik. Igaz, ebben a kerületben a demokratikus erők összefogása nyomán a polgármester és az egyéni képviselőjelöltek olyan meggyőző fölénnyel nyertek még a tradicionálisan „jobboldalinak” mondott körzetekben is, hogy komolytalan lenne az eredmény bármiféle kétségbe vonása, mert a számok magukért beszélnek: a tizenkét választókerületből tizenegyben az Összefogás jelöltje győzött.

 

 

Az ellenzéki győztes polgármesterek, önkormányzati képviselők munkájának segítésére a Demokratikus Koalíció (DK) szombaton a párt választókerületi elnökeinek és a megválasztott önkormányzati képviselőnek tanácskozásán 94 fővel megalakította az úgynevezett demokrata képviselők közösségét. A szervezet célja, hogy egy országos szintű együttműködés során szakmai támogatást és segítséget biztosítson a párt önkormányzati politikusainak valamint lehetőséget adjon a tapasztalataik megosztására.

 

Az MTI-nek Varju László, a DK elnökségi tagja úgy fogalmazott: tovább nő a DK széles társadalmi beágyazottsága, mert a megyei közgyűlések túlnyomó többségében, a főváros szinte minden kerületében és sok településen van önkormányzati képviselőjük.

 

Azokban az önkormányzatokban, ahol a DK jelen van, a Fideszt tekinti politikai ellenfelének, miközben politikusai arra törekszenek, hogy a demokratikus ellenzék más tagjaival  együttműködjenek – mondta.

 

Az alakuló szervezet vezetésére a DK elnöksége a XV. kerületi polgármester-választást korábban megnyert Hajdu Lászlót kérte fel.  A demokrata képviselők közösségének elnökségében mellette Varga Zoltán debreceni, Rónai Sándor, Pest megyei képviselők valamint Szabó Loránd dombóvári polgármester vesz részt.

 

A Demokratikus Koalíció mindeközben pénteken a Fővárosi Választási Bizottságnál megfellebbezte a XV. kerületi Helyi Választási Bizottság (HVB) csütörtöki döntését, amelynek értelmében meg kell ismételni a XV. kerületi polgármester-választást és két egyéni képviselői választást is.

A HVB nem jogerős határozatának indoklása szerint a DK megtévesztette a választókat azzal, hogy jelöltjüket, Hajdu Lászlót a baloldali pártok közös jelöltjeként tüntették fel kampánykiadványaikban, miközben csak a DK indította jelöltként.

 

Molnár Csaba ügyvezető alelnök "aljasnak és alantasnak" nevezte, amit a Fidesz a XV. kerületben csinál, és hangot adott azon véleménynek, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem képes elviselni azt, hogy a Demokratikus Koalíció Rákospalotán is polgármestert tudott adni.

Az EP-képviselő szerint a választás eredménye egyértelmű, a DK és jelöltje, a demokratikus ellenzék és a civil szervezetek helyi összefogása győzött a XV. Kerületben, míg a Fidesz a választási szervekben meglévő többségét kihasználva megpróbálja utólag, erőszakosan átírni a XV. kerületi polgárok akaratát. Leszögezte, nincs kétségük, hogy "az igazság győzedelmeskedni fog".

Hajdu László megválasztott polgármester elmondta, hogy kormánypárti vetélytársai egyértelművé tették számára, hogy az együttműködés akadálya, hogy a DK színeiben nyert és "Budapesten ilyen nem lehet". Finoman utaltak rá és kérték, hogy a nyugodt együttműködés érdekében határolódjon el a Demokratikus Koalíciótól és ezen keresztül Gyurcsány Ferenc pártelnöktől, amit természetesen visszautasított.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a párt internetes oldalán azt írja:

„tombol Orbán dühe, mert nyert a Demokratikus Koalíció, amelyet legfőbb politikai ellenfele vezet. A régi, fideszes polgármester azonnal fenyegetni kezdte a Polgármesteri Hivatal dolgozóit, hogyan állhattak szóba Hajdú Lászlóval, aki elkezdte szervezni a kerület október 23-ai ünnepségét.

A DK bízik abban, hogy a Fővárosi Választási Bizottság, mint minden efféle kezdeményezést, ezt is el fogja utasítani és helyben hagyja a kerületi polgárok akaratát. Ha nem ez történne, a Demokratikus Koalíció minden jogorvoslati lehetőséggel élni fog a durva választási csalás ellen. Hajdú László minden őt ért támadás ellenére győzött, a XV. kerületi polgárok döntését nem lehet lábbal tiporni.

Tiltakozunk a diktatúra újabb megnyilvánulása ellen és az ellen is, hogy a Fidesz egy egész budapesti kerület működését is képes lenne ellehetetleníteni, mert vezére nem tud elviselni még ennyi vereséget sem.”

 

Zuglóban sem zökkenőmentes a polgármesterváltás. Karácsony Gergely, az Együtt-PM nyertes polgármesterjelöltje nem kapta meg polgármesteri kinevezéséről szóló dokumentumot, mert az egyik választókörzetben megtámadták az egyéni képviselőjelölt-választás eredményét. Ennek eredményként a HVB mai döntése alapján az adott választókörzetben új választásokat kell tartani, ahol nemcsak az egyéni képviselőjelöltekre, hanem a polgármesterjelöltekre is újra voksolni kell.  

 

Karácsony Gergely már jelezte, hogy a szombati döntés ellen fellebbezni fog. A Demokratikus Koalíció támogatja Karácsony Gergelyt és a zuglói választópolgárokat, hogy voksolásuk eredménye érvényre jusson. 

 

"Orbán Viktor Budapest XIV. kerületében is igyekszik szembe menni a választók akaratával. A zuglói polgárok az Együtt-PM jelöltjét, a DK által is támogatott Karácsony Gergelyt választották Zugló polgármesterévé. Most a Fidesz ebben a kerületben is megpróbálkozik a választási csalással, érvényteleníteni próbálva az egyértelmű döntést. Azt akarják elérni, hogy itt is legyen új választás.

A Demokratikus Koalíció tiltakozik az alantas és törvénytelen kísérlet ellen, egyúttal szolidaritásával és támogatásáról biztosítja Karácsony Gergely polgármestert és a korrupciós ügyeibe is belebukó Papcsák Ferencet menesztő zuglói polgárokat." – írta Molnár Csaba ügyvezető alelnök.

 

 

 

-efzsé-

Forrás: mti, dkp, 14.kerületi Hírhatár

Utoljára frissítve: 2014-10-18 15:57:14

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>