. Ma Auguszta napja van.
Bezárja budapesti gyárát a Douwe Egberts Hungary Zrt.
2014-04-12 13:16:17
Bezárja budapesti gyárát a Douwe Egberts Hungary Zrt.

Bezárja budapesti gyárát a Douwe Egberts Hungary Zrt.

Átszervezi tevékenységét a Douwe Egberts Hungary Zrt. a vállalat szándéka szerint az év végéig bezárja budapesti gyárát, a folyamat 184 dolgozót érint - jelentette be a vállalat pénteken.







Az MTI-hez eljuttatott közleményben azzal indokolták az átszervezést, hogy a cég anyavállalata, a DE Master Blenders 1753 európai szinten felülvizsgálta működését a fenntartható működési pálya biztosítása érdekében, és a tulajdonos harmonizálni kívánja az egyes szervezeti egységek működését. 

 

Douwe Egberts Hungary Zrt. összesen mintegy 300 embert foglalkoztat. Az átszervezés a budapesti gyárában 162 dolgozót érint, a többi 22 érintett különböző funkcióban dolgozik a cégnél.

A cég az átszervezési szándékról pénteken tájékoztatta az érintett munkavállalókat, a vállalat szakszervezetét és a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt.

 

A vállalat közleménye szerint a Douwe Egberts Zrt. vezetése a törvényi előírásoknak megfelelően konzultációra hívta a munkavállalókat, ennek során áttekintik azokat a lehetőségeket, amelyekkel a döntés negatív hatásai minimalizálhatók.

 

A Douwe Egberts Hungary Zrt. a magyarországi forróitalpiac egyik vezető szereplője, legismertebb márkái a Douwe Egberts Espresso, az Omnia, a Karaván és a Paloma kávé, valamint a Pickwick és a Sir Morton teacsalád. 

 

A vállalat budapesti gyárában kávépörköléssel, kávé- és teacsomagolással foglalkozik, termékeit a magyar piac ellátása mellett számos európai országba exportálja.

 

A budapesti gyár bezárása után a cég Magyarországon kiskereskedelemért felelős központot fog fenntartani, amely értékesítési és marketing tevékenységet végez majd. Termékei a jövőben is elérhetők lesznek a magyar fogyasztók számára - írta közleményében a Douwe Egberts Hungary Zrt.

 

(MTI)

 

Eddig a hivatalos közlemény. A Douwe Egberts céget Egbert Douwes holland élelmiszerkereskedő alapította 1753-ban, székhelye ma is Amszterdamban van. A patinás cégnek 2013-tól a Johann A. Benckiser német befektetési csoport a tulajdonosa. Jelenleg Hollandián kívül még 11 országban van leányvállalata Ausztráliától Új Zélandon át Csehországig.

 

Magyarországon vezető márkája, az Omnia kávé több mint 45 éve található meg az üzletek polcain. A DE Hungary Zrt 258 főt foglalkoztat, ebből küldenek el 184 embert. Ez a munkavállalók 70%-a, amit nem szoktak feltétlenül átszervezésnek nevezni.  

 

 

 

-efzsé-


Utoljára frissítve: 2014-04-12 13:17:04

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>