. Ma Emma napja van.
Aki elnyerte az emberek bizalmát – beszélgetés Varga Attila önkormányzati képviselővel
2015-05-18 20:41:20
Aki elnyerte az emberek bizalmát – beszélgetés Varga Attila önkormányzati képviselővel

Aki elnyerte az emberek bizalmát – beszélgetés Varga Attila önkormányzati képviselővel

Már jóval több, mint száz nap telt el azóta, hogy Varga Attila egyéni választókerületi győzelme után letette az esküt. Nagyon sok munka, nagyon kemény kampány után nyerte el magasan a választók bizalmát, és lett a kispesti Önkormányzat képviselő testületének tagja, a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke. Milyen érzés?  

 

 

 

 

 

 

 

 

Az érzés felemelő, az emberek bizalmát elnyerni fantasztikus. Bizalom nélkül nem lehet eredményeket elérni, és én úgy érzem, hogy a lakosság, a választók részéről irányomban a bizalom megvan, ezt minden nap igyekszem megszolgálni.


Rendszeresen találkozok a választóimmal, azt tapasztalom, hogy jó visszajelzéseket kapunk a munkánkhoz, véleményük szerint jól tesszük a dolgunkat. Egy nagyon jó képviselő testület jött össze a kerületben, a polgármester, Gajda Péter vezetésével.

 

Az emberek elégedettek a kerület vezetésével, remélik, hogy nyugalom lesz. Örülnek az eddigi teljesítményeknek és várják, hogy amit ígértünk, azokat megvalósítsuk. Abban bíznak, hogy politikai csatározásoktól mentes marad Kispest közélete.  


A mandátummal élés szoros együttműködést jelent a Hivatallal. Nekem ez egy új dolog, mert meg kell ismernem a Hivatal szerkezetét, és mindazokat, akik az Önkormányzat intézményeiben dolgoznak. Az Önkormányzat munkatársai tudásukkal, erejükkel azon dolgoznak, hogy a kerület minden területén a legjobbat tudják nyújtani. Képviselői munkám során nagyon sok segítséget kaptam már eddig is tőlük.

 

                                         A mandátum átvétele

 

Politikustársaim között vannak újak és régiek, ez annyiban szerencse, hogy a régi tapasztalatokat az új látásmóddal ötvözve olyan városvezetést tudunk kialakítani, amivel egy kicsit meg tud frissülni a baloldal.

 

Milyen konkrét feladatokról tudna beszélni?

 

Választási programom teljes egészében beépült a polgármesteri programba, így teljes mértékben tudom vállalni a megvalósítását. Az egyszerűbb feladatok közé tartoznak a járdafelújítások, a lakókörnyezet szépítése, közlekedési csomópontok rendbetétele, jelzőlámpás átkelőhelyek kialakítása elsőként a Kossuth Lajos és a Nádasdy utca kereszteződésében.

 

A Vásár tér  átalakítása már idén megkezdődik, szebbé tesszük virágokkal, remélhetőleg padok is kihelyezésre kerülnek, ezzel is egy újabb közösségi teret létrehozva a környékben lakóknak.

 

Vannak ennél komplexebb ügyek is?

 

Természetesen. Képviselőként fő szakterületem a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöki tisztének betöltése, ebbéli tisztségem kapcsán számtalan megkeresés érkezik hozzám a kerület valamennyi részéről. Nagyon sokan vannak az ún. „devizahitelesek”, akiknek ügye már végrehajtási szakaszban van, sokukkal személyesen megyek el a végrehajtóhoz, nekik valamilyen módon a lakhatásukat biztosítani kell.

 

A kispesti Önkormányzatnak 804 szociális bérlakása van, jelentős részében laknak, egy kisebb része sajnos szanálás alá kell kerüljön, mert olyan állapotban vannak, hogy felújításuk már nem gazdaságos, és egy nagyon kis szelete van, ami újraosztható. A bérlakásokkal kapcsolatos megkeresés a legtöbb, segélyekkel kapcsolatban nagyon kevés ügy érkezik már el hozzám, mert ezt a Hivatalban a szociális kérdésekkel foglalkozó iroda kiválóan kezeli és ellátja.


                                         Házhoz meg a meleg ebéd a legrászorultabbaknak

 

Képviselőként természetesen nemcsak a rendelkezésre álló pénz hatékony elköltésén munkálkodok, de az is a feladatom, hogy pénzt szerezzek a költségvetésnek. Számomra nagyon fontos, hogy a költségvetés egyensúlya megmaradjon, nemcsak fiskális módon, hanem a társadalmi igazságosság szempontjából is.

 

A költségvetés mennyiben tudja most ellensúlyozni, kigazdálkodni a kormány azon döntését, hogy a szociális kiadások egy részét az önkormányzatokra terhelte mindenféle plusz forrás biztosítása nélkül?

 

Idén van a tesztje ennek a rendszernek, nem tudunk teljes éves tapasztalatot mondani. Kispest tisztességes adóbevétellel rendelkezik. Meg kellett változtatni a beterjesztett költségvetést, elsősorban a fejlesztések ütemezésének átalakítását, de gyakorlatilag, akik eddig támogatásban részesültek, azokat idén is hasonló mértékben tudjuk támogatni.

 

Még egy „rázós” ügy, a Vak Bottyán utcai „sherwoodi erdő” kérdése. Korábban írtunk róla, hogy a polgármester meglátogatta az ott élőket, megnézte a körülményeket, kiderült, hogy az oda hordott szemét legnagyobb részt nem is a hajléktalanoktól, hanem a környék lakóitól származik. Akkor konténert ígért nekik a szemét összegyűjtésére, ami meg is történt, és azt, hogy önkormányzati keretből bekerítik a területet. Úgy tudom ez is megtörtént és még ott laknak ezek az emberek. Mennyiben érinti ez a Szociális és Lakásügyi Bizottságot?

 

Nagyon is érinti. A terület bekerítése valóban megtörtént, a családok továbbra is ott élnek. Formailag lakossági bejelentés kapcsán a kormányhivatal eljárást indított a hajléktalanok ellen és most személyenként 100 ezer forintos bírságot rónak ki rájuk. A terület magántulajdonban van, a tulajdonost nem érdekelte, hogy ezek az emberek ott élnek, de most lépnie kell, mert a kormányhivatal intézkedése őt is érinti. A „sherwoodi erdőben” élőknek most megoldást kell találni.

 

Arra kell számítaniuk, hogy előbb-utóbb be kell fizetniük a rájuk kiszabott bírságot, és előbb-utóbb a kormányhivatal döntésére jönnek a dózerek, ami felháborító. Nyilvánvaló, hogy nem lehet sokáig ezt az állapotot fenntartani, de ha már emberek ebbe a helyzetbe kényszerültek, akkor nem az a megoldás, hogy még ezt a lehetőséget is elvesszük tőlük egy dózerolással.

 

Gajda Péter polgármester munkacsoportot hozott létre, aminek a vezetését rám bízta. A munkacsoport azon dolgozik, hogy erre a kérdésre megoldást találjon. Az Önkormányzat ismét végzett egy bejárást és megállapodott az erdőben élők érdekvédelmét ellátó Az utcáról lakásba Egyesülettel, hogy első körben két lakást biztosít felújításra, illetve ahogy felszabadul a harmadik lakás, akkor azt is rendelkezésükre bocsájtja oly módon, hogy az Egyesület tagjai azt rendbe hozzák, beköltözhetővé teszik.


Ezek a lakások elég rossz állapotban vannak, de társadalmi munkában, civil összefogással a három lakás megújításra kerül. Elsőként  egy kétgyermekes anyuka fog beköltözni, a másik két lakásra a kiválasztás folyamatban van, lehetőleg családokról lesz szó, így a 20-30 emberből belátható időn belül 8-10-12 személy normális körülmények közé kerülhet. Sajnos mindenki gondját nem tudjuk megoldani.


Ezzel az akcióval is szeretnénk kedvet csinálni a kispesti lakosoknak ahhoz, hogy adományokkal, munkával, hozzájárulással segítsenek bajban lévő honfitársaikon. Erre a célra a nagyon lepusztult lakásokból tudnánk biztosítani kellő számút, melyeknek a rendbetétele komoly munkát igényel.

 

Az Egyesület munkatársai, az Utcáról a lakásba programot irányítók látják a kispesti munkálatokat és tapasztalatuk szerint, ősz elejére lehetséges a beköltözés. És onnantól fogva a gyerekek normális körülmények közül mehetnek iskolába, óvodába, az oda beköltözők munkát vállalhatnak, egy emberibb életet élhetnek.

 

Ennek a segítségnek a tárgyi segítésen túl nagyon fontos eleme a mentális segítség. A Családsegítő Szolgálat a továbbiakban is figyelmet fordít ezekre a családokra, minden támogatást megadnak nekik, hogy a társadalomban is megtalálják a helyüket, akár egészségügyi, pszichiátriai segítséggel. Ebből is látszik, hogy a segítésnek komplexnek kell lennie, nem irányulhat csak az anyagi, vagy csak a mentális részére. Összességében kell tudni kezelni ezt a kérdést.

 

Egyetértés van a kérdésben a képviselő testületen, a bizottságon belül?

 

A program mellett áll a polgármester, az alpolgármesterek, a frakciók, és voltak ugyan korábban rossz tapasztalatok, de pont e miatt fokozott figyelemmel kísérjük ezeket a projekteket. Lehet ehhez a civil kezdeményezéshez bárkinek csatlakozni önkéntes munkával, jómagam is részt veszek benne, és arra buzdítok mindenkit, hogy legyen szolidáris, ha kell keverje a maltert, ha kell, keressen támogatókat, vagyis figyeljünk egymásra.

 

A Párbeszéd Magyarországért párt képviseletében indult a választásokon. Mondana néhány szót a párt jelenlegi kampányáról?

 

A Párbeszéd Magyarországért párt elkezdte az Alapjövedelem kampányát. Ennek kispesti vonatkozása is van, hiszen a kampánynyitó rendezvény a KMO-ban volt a Megújuló Magyarországért Alapítvány szervezésében. Nagyon nagy érdeklődés kísérte a konferenciát.

 

Az országos kampány során Kispesten a helyi szervezet rendszeresen eddig is megjelent, és meg fog jelenni a Kossuth téren, a Határ úton és egyéb forgalmas helyeken. Ennek fő szervezője dr. Melegh Mónika, a PM helyi szervezetének vezetője. Az alapjövedelmet  bemutató programokat szervezünk a Zöld terasz programokon keresztül, ami a PM alapelveinek megfelelő, de nem direkt pártpolitizálással foglalkozó projekt.

 

 Homoki Andrea aktivista, dr. Melegh Mónika és Varga Attila az Alapjövedelem kampányon

 

Klubrendszerben tartott beszélgetések lesznek egy-egy szakértő előadó részvételével sokakat érdeklő témákról, amiről párbeszédet lehet folytatni. Mert ez a párbeszéd az utóbbi években nagyon hiányzik a magyar társadalomból. Ehhez a Zöld terasz hálózathoz fog csatlakozni Kispest is, a helyi pártszervezet és a központ segítségével.

 

Kispesten vannak most is ilyen párbeszédek, nyugdíjas akadémia, a művészek is számos programot szerveznek, ebbe szeretne a Zöld Terasz Klub egy újabb színfoltot megjeleníteni, ami hangsúlyozottan nem lesz pártpolitikai esemény.

 

A végére még egy sokakat érintő kérdés. Mi a helyzet az óvodai férőhelyekkel?

 

Köszönjük szépen, hiányosak. Szeptembertől kötelező hároméves kortól óvodába járni, Kispesten kb. 300 férőhely hiányzik. Ezt kellene őszig pótolni, ami pillanatnyilag elég reménytelennek látszik. Az állam óvodahely bővítésre kiírt egy pályázatot 2,5 milliárd összegben, ami megmosolyogtatóan nevetséges, ebből gondolják a hiányzó helyeket pótolni országszerte. Az Önkormányzatnak célja, hogy minden óvodásnak biztosítson férőhelyet, természetesen benyújtotta pályázatát óvodahely bővítésre. Fontos tudni, hogy a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a szülő a kerületi jegyzőhöz felmentési kérelmet adjon be, amiben kéri mentesíteni gyermekét a kötelező óvodába járás alól.  

 

Képviselő úr, köszönöm a beszélgetést.  

 

Varga Attila képviselő fogadóórája minden hónap második szerdáján a Gábor Áron Általános Iskolában van 17.00 – 18.00. óra között van, és megtalálható havonta egyszer a cigány önkormányzat irodájában is.

 

 

-efzsé-

Fotó: facebook

Utoljára frissítve: 2015-05-18 20:53:14

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg a...
Bővebben >>