. Ma Izabella napja van.
A Posta után az OBI is bezár.
2011-07-22 20:45:41
A Posta után az OBI is bezár.

A Posta után az OBI is bezár.

A Kossuth téri posta elköltözéséről már korábban is lehetett hallani, most a kerület egyetlen nagyobb barkácsáruháza zárja be kapuit az Europark mögött. A Tálas utcai épület, a piac mögötti postával együtt a szeptember végén – október elején megnyíló Kö-KI terminálba költözik.

 

Addig is a barkácsáruház augusztus 31-ig várja a vásárlókat, több hétig kedvezményekkel. Az egyik kollégától megtudtuk, gazdasági okai vannak annak, hogy a még működő OBI bezár, hisz két ilyen áruházat egy kerületben nem érdemes fenntartani. Az OBI sajtóosztályát eddig nem sikerült utolérnünk, ahol arra kerestük a választ, hogy mi lesz szeptember 1-től zárva tartó Tálas utcai, üresen maradó épülettel, és lehet-e tudni, hogy a barkácsáruház után ki lesz tulajdonosa.

 

Az „otthonteremtő” áruház egy nagyobb területre, mindösszesen 11 ezer négyzetméterre költözik el, ahol két szintet is kap a Kö-Ki terminálon belül. A magyar OBI-kat üzemeltető OBI Systemzentrale Magyarország Kft. még 2003 nyarán nyerte el az akkori önkormányzat által kiírt értékesítési pályázatot a területért. A felajánlott összeg több,mint egymilliárd forint volt, mely az önkormányzat számlájára került.

 

A Kossuth téri posta az új megnyílásával zárja be majd kapuit.

További híreink
Ráhel menni Amerika
Vannak családok, amelyek választások előtt zászlót tűznek ki a kertkapura, mások molinót feszítenek ki az erkélyre. Az Orbán-család? Ők inkább csomagolnak – Gábor György ...
2025-07-11 08:26:28, Hírek, Fókuszban Bővebben
Brutális forróság várható a héten
Visszatér a kánikula július első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok felett alakul, a hét második felében a legmelegebb órákban akár 34-39 fok is...
2025-06-30 10:03:32, Hírek, Fókuszban Bővebben
A hajdani Orbán s a jelenkori Magyar
Fura módon tegnap több régi, 25-30 éves felvétel jött elém itt a fb-on. A fiatal Orbán Viktor szerepelt rajtuk - szerényen, udvariasan, tiszta logikával, megnyerően érvel...
2025-06-28 09:18:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Van az elrettentésnek egy határa, a hatalomnak egy alaktani pillanata. Amikor a tekintély nem omlik össze, han...
Bővebben >>